Gregor Bernadett a Tappancs Állatfesztiválján

A Tappancs Állatvédő Alapítvány 9. alkalommal rendezi meg Állatfesztiválját, ez alkalommal Gregor Bernadett a díszvendégük és ő lesz a nap háziasszonya is, sőt gyerekei mellett elhozza a Noé menhelyéről nemrég örökbefogadott kutyáját is.

A nap részletes programja a Tappancs weboldalán érhető el.

A szervezők sok érdekes programmal készülnek, mindamellett a támogatóiknak köszönhetően a versenyeken résztvevők és a pénzadományozók értékes ajándékokat kaphatnak. A tombolán pld. egy Garmin Nüvi 255 White a fődíj, de emellett kerékpárt, mikrohullámú sütőt, DVD lejátszót, Aquapolis családi belépőt is nyerhetnek.

Természetesen az örökbefogadható kutyákkal is találkozhatnak a Fesztiválra kilátogatók, és a már hagyományos kutyás és gyerekprogramokon is részt vehetnek.

A Fesztivál fő célja felhívni a figyelmet a felelős állattartásra, a kutyák értékeire. Vallják, hogy a kutyák sokkal többet érdemelnek, mint amit a tapasztalatok alapján manapság jelentős hányaduk kap gazdáitól. A Tappancs célja egyrészt a gazdák felé közvetíteni a helyes állattartással kapcsolatos ismereteket, másrészt a kutyát nem kedvelőtől némi toleranciát kérni, hiszen a kutya a fejlett társadalmakban az ember egyik hűséges társa.

Aki teheti, látogasson ki július 11-én, vasárnap Szegeden, az EKO-Parkba (Újszeged, Fürj u. 92/B.), ezzel is segítve a szegedi kóbor kutyák helyzetén.



Hasonló témák a kutya ajánlásával:

Megosztom:
  • Facebook
  • Twitter
  • blogtercimlap
  • Print
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • Linkter
  • RSS
  • email
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Mixx
  • Blogplay
  • MySpace
  • Add to favorites
  • Propeller
  • Reddit
  • Yahoo! Bookmarks
It's very calm over here, why not leave a comment?

Leave a Reply